VI.

Valahol a Cricklewood kerületben járt, és hatalmas vörös és krémszínű Hirondelére is rátalált, ahol hagyta. Alkalmi megjelenése a garázspincében nem volt véletlen. Engedte, hogy Patricia egyedül menjen a Parkside Courtba: de ő maga is ott lebzselt, és aztán már könnyű dolog volt az oly gyanús hirtelenséggel előkerült taxit követni.

– A Z-ember… Zeidelmann & Co. – mondta magának, amíg sebesen a Victoria felé hajtott. – Jelentős adat… és mégis túl könnyű. Valami disznóság van mögötte.

Bryerby House a Victoria Street egyik kis mellékutcájában feküdt. Simon kissé arrébb állította le az autóját, és a házhoz sétált. Semmiféle haditervet nem dolgozott ki, mert ha szükséges lesz, valami biztosan eszébe fog jutni. Az egyenes és rögtöni megrohanás, az ellenségnek legrövidebb úton való megközelítése mindig tetszett neki, és most is kísértő eshetőségeket nyújtott. Úgy látszott, mintha a Zeidelmann & Co.-nak valami köze lenne a Z-emberhez. Ezért szerette volna a Zeidelmann & Co.-n legeltetni egy kicsit a szemét. Az ötlet logikája megdönthetetlennek tűnt, és ami a következményeit illeti, azt Simon vidáman az Úristenre bízta.

Gonosz csillogás látszott a szemében, mikor végignézte a hallban a piszkos táblán feltüntetett lakók névsorát és foglalkozásukat. Zeidelmann & Co. látszólag a levegőből élt, mert azt az egy állítást leszámítva, hogy az irodájuk a földszinten van, a tábla minden további felvilágosítást megtagadott. Az Angyal sötét és üres folyosón ment végig, és végignézte az ajtókra írt neveket. Senkivel sem találkozott, mert a Bryerby House olyan kapustalan ház volt, ahol a nap minden szakában szabadon sétálhat bárki, anélkül, hogy a portás kérdéseket tegyen fel; és bár még az éjszaka fiatal volt, de már elég öreg ahhoz, hogy az üzletemberek onnan eltávozzanak külvárosi lakóházaik kényelmetlenségébe. A folyosó a végén kanyarodott, és Simon Templar tejüveges ajtóval találta magát szemben. Belül világosság volt, és az ablakra a következő felvilágosító szavakat pingálták:

ZEIDELMANN & CO.

Különlegességek.

Simon a kalapjához nyúlt, mikor meglátta.

– Hát tényleg azok – mondta lassan, és kopogott az ajtón.

– Ki az? – reccsent az ismerős vastag hang.

– Szóval öreg barátunk, itt van – mormolta az Angyal, és belépett. – Jó estét, Z-ember – tette hozzá kedvesen, mialatt becsukta az ajtót, és elegánsan nekidőlt. – Itt az Angyal. Hogy áll a tőzsdén a Z-részvény?

Egyik keze gondtalanul a zsebében pihent, a másikkal cigarettát tett a szájába és aztán meggyújtotta. Nyugodt és gúnyos szeme nem hagyott ki semmit a szoba első gyors végigpillantásakor. Az iroda kicsi volt és üres. Nem volt benne semmi, csak sötét, lapos tetejű íróasztal, két szék, asztali lámpa, és egy telefon. Az asztalnál hatalmas, árnyékba merült ember ült – az Angyal csak pontatlanul láthatta, mert a lámpaellenzőt úgy forgatták, hogy a fénye az ajtó felé süssön, és az asztalnál tartózkodó ember félhomályban maradjon. Úgy látszott, ez kedvenc fogása a társaságnak.

– Himmel! Maga az az őrült, aki telefonált, igen?

– Hát igen, telefonáltam – mondta Simon –, de a mondat többi részét nem ismerem el. – Tekintete hidegen végigsöpört a szobán – remekül mehet az üzlete, úgy látom, az egész készletet eladták. Vagy régi pincékben tartják az árut?

– Maga velem mit akar? – kérdezte a másik. – Mi ez az „Angyal”? Én Mr. Otto Zeidelmann vagyok, és magát nem ismerem.

– Hát ezt majd igyekszünk megváltoztatni – felelt az Angyal kedvesen. – Percről-percre jobban fog ismerni. Azért jöttem ma este ide, hogy meglátogassam magát, de nem mondhatnám, hogy megérte. Ez a lámpaellenző – bocsánat.

Pak!

Valami, mint ezüst villámsugár süvített az íróasztalon keresztül és mélyen beleállt a szék támlájába, egy töredéknyire Mr. Zeidelmann kezétől, amelyik az asztal középső fiókja felé igyekezett.

– Kezdek kijönni a gyakorlatból – mondta az Angyal búsan. – A kabátujját szerettem volna odaszögezni a késsel.

Mr. Zeidelmann lenézett a még mindig remegő elefántcsont nyélre és olyan csöndben ült, mint egy múmia.

– God! – dadogta megrettenve – maga megőrült!

– Nem – válaszolta az Angyal szelíden –, de maga fog megőrülni, ha még továbbra is letagadja, hogy maga a Z-ember. Mellesleg észrevette, hogy izgalmában „God“-ot mondott „Gott” helyett? Az ilyen kis részletekre figyelni kell, ha az ember elmaszkírozza magát. Rendes üzletember nem tart revolvert az íróasztalfiókjában. Azonkívül hallottam Gumpot, akarom mondani Raddont a telefonon, mikor magával beszélt. Találkát ígért holnapra. Ezért vagyok én itt ma este.

A Z-ember szó nélkül meredt rá, és ujjai között egy ceruzát forgatott. A hirtelen felfedezésnek, hogy az Angyal ilyen sokat tud felőle, gyomorszájütésként kellett érnie. Nem volt könnyű a feleszmélés. Ezalatt Simoniak elég ideje maradt, hogy képet alkosson Zeidelmann megjelenéséről.

El kellett ismernie: ha azért jött, hogy legeltesse a szemét, akkor ismét csalódnia kellett. Zeidelmann nem volt jó lakoma, kivéve talán nagy terjedelmét. Túlméretezett, kövér volt; a széke és az íróasztal közötti teret kitöltötte óriási pocakja. Vastag gyapjúsálat tekert a nyaka köré, és efölött az Angyal éppen csak körvonalát látta a fekete szakállnak, ami elrejtette arca alsó felének formáját. Nagy, szarukeretes szemüveg takarta szemét, és széles karimájú puhakalapot húzott a homlokára.

– Tudja testvér, ha maga is egyike a különlegességeknek, akkor nem szeretném a vitrinemben – jegyezte meg az Angyal bírálón. – Engem, nagy, hájas meztelen csigára emlékeztet. De persze csak a megjelenésében, mert a csigák igen erkölcsös és ártalmatlan teremtmények, és egyetlen bűnük az, hogy éjszakánként összemásszák az ember salátáját. Mondja, maga is látható nyomot hagy maga után, amerre megy?

– Maga téved! – hörögte Zeidelmann a torkából. – Amiről beszél, abból semmit nem értek. Én nem az az ember vagyok, akinek maga hisz. Idejön és sérteget engem és…

– Csigának nevez…

– És azt állítja, hogy én Z-ember vagyok, akármit jelent is ez – folytatta Zeidelmann dühösen. – Mondom, hibázik. Maga egy nagy bolond.

–Így nem magyarázhatja ki a dolgot, Ariolimax Agrestis – ami, akár hiszi, akár nem, a meztelen csiga papa neve, és így hívja a felesége, ha sétálni akar menni – mondta az Angyal zavartalanul. – Ugye, nem tudta, hogy ilyen két lábon járó lexikon vagyok? Pedig nincs benne semmi rejtély. Mert tudod, csiga, mindent megteszek, hogy megtanuljam a káros férgek és veszedelmes állatok természetrajzát.

– Elmegy innen? – dörögte Zeidelmann.

– Maga – folytatta az Angyal – meglep engem. Nem is olyan félelmetes; és szeretném tudni, honnan van ez a Frankenstein-szerű híre. Kezdem azt hinni, hogy csak amatőr. A zsarolók gyakran azok. De a magáé nem közönséges, mi? Úgy látszik, egy kis emberrablással is keveri. Új fogásra jött rá, és ezt szeretném tudni.

– Én is! – füstölgött a hatalmas ember a székben – én is szeretném tudni, miről beszél maga nekem.

– Pedig tudja; és még jobban fogja tudni, ha megmondom, hogy Beatrice Avery már kikerült a maga csúszó-mászó közelségéből – felelt az Angyal hidegen. – Biztos helyen van – és ugyanígy a többi áldozata is.

– Maga bolond őrült. Nincsenek áldozataim.

– Sőt még néhány zsák elrejtett zsákmánya is van valahol, és ha majd eljön az ideje, megmerítem benne a lapátomat. – Az Angyal a Z-ember egyetlen mozdulatát sem tévesztette szem elől. Figyelte a kezét, rezgő pocakját, és a nagy lencsék mögött éppen csak látható sötét, kegyetlen szemét. – Szerintem már elég régóta folytatja üzelmeit, hát eljött az ideje, hogy becsukjam a boltot. – Ellökte magát az ajtótól, és az asztal felé indult. – És most, ha nem haragszik, megnézzük magát egy kissé közelebbről, ahogy a végrehajtó mondta a színésznőnek. Szedd le a prémet meg az ablakokat, és szellőztesd ki egy kicsit az arcod.

Még mindig zsebre vágott kezével kis mozdulatot tett, és akkor a füle halk zörejt hallott a háta mögött. Meg akart fordulni, de egy pillanatra elkésett. A háta mögötti ajtó már nyitva állt, és valami kerek és kemény döfött pontosan a gerincébe. Raddon dörgő hangja szólalt meg.

– Vegye ki a kezét a zsebéből, és maradjon nyugton.

Az Angyal nyugton maradt.

– Ez csúnya trükk, Andy – szomorkodott. – Világosan hallottam, mikor azt mondtad ennek a barátunknak, hogy holnap találkozol vele a szokott helyen. Miért nem tartod be a szavad, ahelyett, hogy ide berontasz és tönkreteszel mindent?

Meg mindig nyugodtan maradt, de a keze nem mozdult a zsebéből. Hangjának gúnyos nyugodtsága legkisebb foknyit sem tért el, és a mosoly ajkán változatlan maradt. A Z-ember, aki lassan felállt, nem tudta, hogy a külsőleg zavartalan mosoly alatt az Angyal agya mint nagysebességű turbina dolgozik.

– Csukja be az ajtót, Raddon – mondta. – A revolvert a hátába tartsa, és ha megmoccan, lőjön.

– Remek kis csigám – örvendezett az Angyal. – Pontosan úgy beszélsz, mint Dennis a dakszli.

– Úgy, Mr. Angyal, szóval maga se olyan okos, mi? – Zeidelmann hangja a torkában dorombolt. – Vannak dolgok, amiket maga sem tud – maga, aki olyan sokat tud a meztelen csigákról. Nem tudja, hogy külön megbeszélt jelzésünk van a telefonon? A holnap mát jelent, és a ma holnapot. Az igen nemet és a nem, igent. Ügyes vagyok, igen?

– Nem – felelt az Angyal – vagy ez igen? Buta játék. Sose tévednek?

A nyomás megerősödött a derekán.

– Túl sokat beszél – mondta Raddon hidegen – Vegye ki a fegyverét a zsebéből, és tegye az asztalra.

Az Angyal szeme csillogó kék jégcsap volt.

– Fegyverekről beszélve, honnan szerezted a magadét? – kérdezte. – Én elvettem a tied, és e pillanatban a zsebemben van. Londonban pedig nem olyan könnyű revolvert szerezni. Azt hiszem, blöffölsz, Andy.

– Átkozott bolond! – recsegett Raddon hangja. – Tegye, amit mondok!

Kissé több volt a hangjában, mint türelmetlenség, és felbőszülés. Túl éles ahhoz, hogy meggyőző legyen. Simon Templar majdnem hangtalanul nevetett, és megjátszotta az esélyt.

– Nincs pisztolyod, testvér, ugye? – mondta halkan.

Minden figyelmeztetés nélkül úgy rúgott hátra a jobb sarkával, hogy még a legjobb erőben levő öszvér is hetekig dicsekedett volna vele. Raddont a lábszárcsontján találta, és amint fájdalmas kiáltással hátradőlt, az Angyal emberi torpedóként perdült hátra, és vadul a másik csuklójába markolt. Óvatossága szükségtelennek bizonyult, mert az a tárgy, ami csörömpölve Raddon lábához gurult, csak egy görbe ólomcső volt.

– Gyerekes ötleteid vannak – mondta az Angyal szomorúan. – Magam is olvasok detektívtörténeteket. Ahelyett, hogy hülyéskedtél volna, fejbe kellett volna rögtön csapnod vele.

Röviddel ezután több dolog történt – és az egyik teljesen váratlan volt. Amint Raddon a falnak esett, és vadul valami után kapott, hogy megkapaszkodjék, a villanykapcsolóra tévedt a keze, ahonnan az asztali világítás eredt. A szoba azonnal sötétségbe borult. A kinti folyosón sem égett villany, és nem volt elég világos ahhoz, hogy áthatoljon az ajtó üvegrészén. Az Angyal a kapcsoló felé ugrott, s revolvere most megjelent a kezében, de ekkor üvegcsörömpölés hallatszott a szoba másik oldaláról. Hátrafordult és bizonytalan szürkeséget látott a sötétségben. A Z-ember, attól félve, hogy ismét ő kerül alul, sorsára hagyta hadnagyát, és kétségbeesetten belerohant az ablakba, magával rántva üveget, keretet, mindent. Zeidelmann alapos embernek látszott.

Az Angyal az ablakhoz szaladt, de egyik lába beleakadt a villanyvezetékbe, és majdnem elvágódott. Ez is csak rövid ideig késleltette, de a Z-embernek elég is volt ennyi. Mikor Simon kilépett az ablakon a szűk utcácskába, mely az épület háta mögött vonult, még megpillantotta a kövér, testes alakot egy utcai lámpa fényében a távoli sarkon. Tekintetbe véve Zeidelmann jókora húsfölöslegét, csodálatra méltóan tudott szaladni. Az Angyal az utca végére futott, és kis, piszkos közben találta magát. Nem messze innen volt egy igen forgalmas útvonal, ahol a Z-ember eltűnt a londoni milliók névtelen áradatában.

Simont nem lepte meg, amikor visszatért, hogy Mr. Otto Zeidelmann irodáját üresen találta. Úgy látszik, senki sem vette észre az üvegcsörömpölést, még ha maradt is valaki a házban ilyen kései órában; és Raddon sem vesztegette az idejét a törmelék összesöprésével. Ez az Angyalt nem izgatta. – Radonnal való üzleti találkozásait már lezártnak tekintette, és ismeretségüknek társadalmi úton való meghosszabbítását az Angyal nem tudta olyan örömnek tekinteni, ami nélkül további élete csak üres órák unalmas sorozata lenne.

Visszaszerezte kését a szék karfájából, és gyorsan átkutatta az irodát. Amint várta is, a középsőt kivéve az íróasztal minden fiókja üresen tátongott. A középsőben ősi rendszerű töltött forgópisztoly hevert. Világos volt, hogy a Z-ember csak központnak használta az irodát, mikor ügynökei munkában voltak. Túl okos volt ahhoz, hogy a tényleges munkában részt vegyen, de telefonon, ha szükségesnek bizonyult, bármikor elérhették. És ezután, gondolta Simon bánatosan, biztosan új lakást és telefonszámot fog találni… A látogatás nem járt olyan eredménnyel, mint várta, de elég kedélyes volt. És végül is minden maszkírozás ellenére, legközelebb már lesz rá esélye, hogy felismerje Zeidelmannt, ha újra találkoznak. Az Angyal valója bizakodva fordult a jövő határtalan lehetőségei felé. Azon járt az esze, milyen sikerrel járt Patricia hadjárata.